Fájdalommentes Fotona kettős lézeres kezelés, Lichen sclerosus nemi bőrbetegség ellen.
A Lichen sclerosus ritkának mondható, mindkét nemet érintő bőrbetegség, melynek oka még nem teljesen tisztázott. Feltételezik, hogy immunológiai folyamatok állnak kialakulása hátterében. Ritkán magától is megszűnhet, de jellemzően hosszú távú kezelést igényel. Az esetek 5 százalékában rákos megbetegedés is kialakulhat az érintett területen, ezért fontos a rendszeres kontrollvizsgálat. A betegség a testen bárhol megjelenhet, de leggyakrabban a nemi szerveket érinti. Itt a tünetek is sokkal erőteljesebbek. Elsőként a gyulladásos jelek észlelhetőek, melyek égő és viszkető érzéssel járnak. A bőrön először vörös, majd fehéres elszíneződés látható, mely tapintásra is különbözik a környezettől.
Az elváltozás nagyobb számban érinti a nőket. Mivel leggyakrabban a menopauza után jelentkezik, sokan összetévesztik a női hormon hiányában fellépő tünetekkel. Sokszor a fájdalmas szexuális együttlét és a kínzó viszketés a vezető tünet, hiszen a női intim terület kevésbé van szem előtt, így a bőrelváltozásokat nem vehetők észre azonnal. A bőr a sorvadás következtében könnyen berepedezik, ez okozza a fájdalmat is az együttlétek során.
A sérüléseken a kórokozók is könnyebben megtelepszenek, ezért a Lichen sclerosus gyakran társulhat gombás, vagy bakteriális fertőzéssel, mely tovább rontja a helyzetet és nehezíti az alapbetegség felismerését.
A lokális kezelések után az erbium (Er:YAG) és neodímnium (Nd:YAG) lézer kezelések új mérföldkövet jelentenek a Lichen sclerosus kezelésében. Látványos tüneteket mérséklő hatása mellett meg kell említeni a daganatmegelőző hatását is. 3-4 kezelést alkalmazunk 3-4 hetente, mely nem jár fájdalommal.
Kérdése van lézeres kezeléseinkről?
Forduljon kollégáinkhoz bizalommal, szakorvosunk visszahívja, telefonon térítésmentes tájékoztatást nyújtunk.
További kezeléseink
Az IncontiLase kezelés hatékony megoldást kínál a stresszinkontinencia enyhítésére, visszaadva...
Az IncontiLase Intra Twinlight 3D kezelés megoldást jelenthet a változókor ösztrogénhiányos...
Időpontfoglalás
Vitalium Laser Centre: +36 83 501 190 vagy
Amennyiben kérdése van, kérjük, töltse ki az alábbi űrlapot és szakorvosunk visszahívja.
★ A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező
Időpont-egyeztetés
Hotel Európa Fit****superior