2020. 01. 22.
A Giro d'Italia a Tour de France után a második legrangosabb kerékpáros körverseny. Az évente megrendezendő verseny fókusza Olaszország, de egyre inkább érintenek távolabbi országokat is.
Mérföldkő Magyarország számára, hogy idén először Budapestről startol el a nagyszabású verseny. Hévíz részese a 3. nap szakaszának, a városban egy részhajrá is gazdagítja a verseny programját.
Cikkünk folyamatosan frissül!
Itt nyomon követheti a Giro-val kapcsolatos legfrissebb Hévízt érintő információkat...
Az Európában kialakult súlyos járványügyi helyzet miatt 2020. májusában nem lesz lehetőség megszervezni Magyarországon a Giro d’Italia első három szakaszát, a Grande Partenzát. Az elmúlt három hétben több egyeztetés történt a magyar és olasz szervezők között, a magyar szervezőbizottság többször jelezte, hogy verseny nem veszélyeztetheti a magyar emberek biztonságát, egészségét, ezért egyre kisebb az esély a Giro magyarországi rajtjának megrendezésére. Sajnos Olaszországban napról napra súlyosabb méreteket öltött a járvány, és a megbetegedések, valamint az áldozatok száma is folyamatosan növekedett, ennek következtében az olasz kormány az egész országra kiterjedő karantént hirdetett. Eközben a vírus Magyarországot is elérte, és a járvány megfékezése érdekében a magyar kormány kihirdette a veszélyhelyzetet, mely tiltja a nagyobb látogatottságú sportrendezvények lebonyolítását, és a nemzetközi események szervezését is ellehetetleníti.
Március 12-én videókonferencia keretében a Giro d’Italia magyarországi rajtjának szervezőbizottsága jelezte az olasz partnernek, hogy az eredetileg tervezett időpontban a Giro rajtja Magyarországon nem rendezhető meg. Mauro Vegnivel, az olasz jogtulajdonos RCS Sport versenyigazgatójával a felek megállapították, mindkét fél célja a szerződés módosítása annak érdekében, hogy egy későbbi időpontban Magyarországról induljon a Giro d’Italia.
Megkezdődött a visszaszámlálás! Európa egyik legnagyobb körversenye, a Giro d’ Italia pontosan 100 nap múlva indul! Már hagyomány, hogy a versenyt indító olaszok ezen az estén rózsaszín megvilágításba vonják ikonikus épületeiket. A jeles eseményhez mi is szeretnénk csatlakozni, így a „Rózsaszín fények éjszakáján” fénybe vontuk szállodánk főbejáratát.
A Giro-t népszerűsítő sajtótájékoztató keretében sor került a célvonal "felrajzolására" és a Hévízen rendezett részhajrá alapkövének letételére. Az eseményen bemutatkozott a magyarországi Giro d'Italia-ra készült "Segreti d'Giro" természetesen rózsaszínű sütemény is, ami nemcsak szép, állítólag nagyon finom is...
Az esemény rendkívüli jelentőségű mind sport- mind országmarketing szempontból, hiszen a Giro a Tour és a Vuelta a kerékpáros legtekintélyesebb háromhetes versenyeinek, a Grand Tournak a része. Az egész világ figyelemmel követi, és egyben e három napban megismerheti Magyarország legszebb részeit, nem kis népszerűséget adva Magyarországnak.
Az összetett verseny útvonala minden évben más, de a felépítése nem változik. Mindig van két időfutam, sík szakaszok sprint hajrával, valamint hegyi szakaszok sprinthajrával. Minden évben áthalad a verseny az Alpokon, és a Dolomitokon. Korábban a verseny mindig Milánóból indult és oda is érkezett, majd a 60-as évektől az indulás helyszínének mindig más város ad otthont. Budapest olyan világvárosok mellett lép be a Giro rajtok sorába, mint: Róma, Amszterdam, Athén, Belfast, Jeruzsálem, Monte-Carlo.
A versenyben az nyer, aki az összetett versenyt nyeri. Ehhez minden versenyző minden szakasz idejét mérik, és ez egyes szakaszok idejét hozzáadják az előző szakaszidőkhöz. Aki a legrövidebb idő alatt teljesítette az addigi versenyt, az vezet,és ő viselheti a rózsaszín trikót.Természetesen a legnagyobb figyelem az összetettért folytatott küzdelmet kíséri, de vannak más versenyek is: a pontverseny a sprintereknek, hegyi verseny a hegyi menőknek, és persze a csapatverseny. Az összetett verseny megnyerése mellett más célok is lehetnek, nyerni a hegyi versenyen, vagy a fiatalok versenyén. Az egyes versenyek élén állók más-más színű trikót viselnek. Ha valaki több versenyben is vezet, akkor azt a trikót veszi fel, amelyik a legjelentősebb.
A Giro d'Italián az összetett versenyben elsőnek lenni a legtekintélyesebb, az élen álló versenyző viseli a rózsaszínű trikót. Aki az utolsó szakasz után is felöltheti a Maglia rosa-t, ő a Giro d’Italia győztese. Minden szakasz végén az élen álló megkapja a trikót, amit a céltelepülés pódiumán adnak át. Ha több versenyt is vezet, akkor azokat a trikókat is megkapja, de a következő nap a rózsaszínt fogja viselni, hiszen az a legfontosabb. A trikó akár minden nap végén gazdát cserélhet.
A hegyi pontverseny trikója a kék, a pontversenyben élen álló trikója a piros, a 25 éven aluli leggyorsabb versenyzőjé a fehér.
Az emblematikus rózsaszín trikó színe a versenyt létrehozó olasz sportújságtól, a La Gazzetta dello Sporttól ered, mivel lapjai rózsaszínűek. Először 1931-ben viselték, elsőként Learco Guerra, azóta a Giro jelképévé vált. A versenyzők rendszerint mindent megtesznek azért, hogy a lehető legtovább megtartsák, ezzel népszerűsítve csapatukat és annak szponzorait. Eddig legtöbbször Eddy Merckx viselte, 78 szakaszon keresztül.
forrás: wikipedia
További híreink
Október 7-én nyílt napot szervezett az Európafit tavasszal megnyílt magánegészségügyi Központja....
A hévízi Hotel Európa Fit****superior már magánegészségügyi szolgáltatások széles választékával...